Peti
a csupaszív energiabomba
Peti 3 éves ivartalanított kan kutyus. Péterünkkel az első “munkanapunkon” kiderült, hogy egy igazi energiabomba, így a napot egy ki sétával indítottuk. A boldog kis tank, azonnal nekivetette magát az erdőnek, imád szimatolni, és van is benne erő. Amint láttam, hogy alábbhagy a lendülete a behívásokat gyakoroltuk, amire Petya somolyogva hátranézett majd boldogan robogott oda hozzám.
Peti, a csupaszív energiabomba azóta sokat fejlődött, külön öröm, hogy a menhelyen is visszaigazolták, mennyit nyugodott, mióta kijárok hozzá.
Petya számomra egy igazi bolondos karakter, aki minden alkalommal örömmel jött ki a kennelből és türelmetlenül várta a sétákat. Imádja járni az erdőt, imád szimatolni és szüksége is van rá. A feladatok végzése során látszódott igazán, hogy mennyivel jobban tud fókuszálni Peti, ha le van vezetve az energiája. Az első alkalmak alatt teljesen szétesett a fókusza, majd eljutottunk oda, hogy feladatozás közben mellettem maradt, akkor is ha kutya jött a közelünkbe.
Ha egy igazán energiadús, ám jófej négylábú túratársat keresel, Peti ebben csodálatos társ számodra.
Peti trénere, Kovács Rita
A kutyás
Petiről készült Facebook-posztunk itt megtekinthető.
Érdeklődni róla a Szent Ferenc Állatotthon telefonszámán lehet: +36 20 340 4274, személyes találkozóra szombatonként 10:00-14:00 között van lehetőség a Szent Ferenc Otthon telephelyén: 2364 Ócsa, Újerdő 33.
A képet készítette: Kovács Rita (A kutyás)