Monokli

Monokli

a csodakutya

A Veled Megyek Program második körében olyan áldás ért, hogy Monokli kiválasztott engem, hogy velem szeretne dolgozni. 7 héten át találkoztunk hetente, melynek során Monokli alkalomról alkalomra csodálatosan fejlődött, azonnal kapcsolódott, figyelt, kérdezett, velem rezgett, kicsattant az örömtől, hogy együtt dolgozhatunk.

Monokli 4 éves ivartalan kan kutyus, 2 éve él a Noé Állatotthon Alapítvány gondozásában, és teljesen készen áll arra, hogy valakivel, aki nagyon szeretni fogja, és akivel sok-sok élményben lehet része, hazamenjen.

Monoklival nyugodtan, biztonságban, felszabadultan lehet sétálni, kirándulni, a közös sportra is vevő. Más kutyákkal is barátságos, az embereket is szereti, minden körülmény ellenére, még nem vesztette el a bizalmát bennük.

Monoklival egy éve dolgoztunk, ám azóta is, ha bármikor kivisszük sétálni, mindig ugyanolyan szépen hallgat a tréner kéréseire, a behívásokra, mint mikor hetente tréningeztünk. Ráadásul új oldalát is mutatta nekünk, amikor a többiekkel szabadon játszani kezdett a Randevau-ponton, bohókás, vidám, energikus karakterével a többieket is gyönyörűen oldotta és jól megjátszatta. 🙂

Én magam is boldogan hazavinném, ha tehetném, így viszont csak a szívem legmélyéről kívánhatom, hogy egymásra találjon a gazdijával, akivel majd nagyon sok örömet okozhatnak egymásnak! ❤

Monokli trénere, Vásári Melinda
Zengő-Bongó Kutyatréning

Monokliról készült Facebook-posztunkat itt, a róla készült videót pedig itt tudod megtekinteni.

Érdeklődni róla a Noé Állatotthon Alapítvány 06 30 221 12 99 telefonszámán, vagy az info@noeallatotthon.hu címre küldött bemutatkozó levélben lehet.

A képet készítette: Katona Ágota

örökbefogadás
Scroll to Top